Néhány gondolat a tatai kirándulásról
Szokásos őszi kirándulásunk idén szeptember 15-én Tatát célozta meg.
Bár a buszon odafelé ijesztgetésül még csepergett egy kicsit az eső, utána végig csodálatos napsütéses időnk volt.
Először a Turul madárnál álltunk meg. Ildikó nénitől megtudtuk, hogy ez a madár kerecsen sólyom egy másik elnevezése és többször is felbukkan a honfoglalás kori mondakör egyik kedvelt alakjaként.
A magas kőtalapzaton álló madáralak alá sokan összegyűltünk, hogy tablókép is készülhessen rólunk.
A tisztás mellett igazi őszi csemegére bukkantunk: sokan most kóstoltak somot. Az ízletes bogyók azonban csak éretten, finomak, akik megelégedtek a halványabb pirossal -és nem nyújtózkodtak elég magasra - azoknak igen savanyú, torokszorító érzésben volt részük. Bár a kutyák valószínűleg nem kedvelik annyira a somot, érdekesség, hog3y angolul kutyabogyónak nevezik ezt a gyümölcsöt (dogberry).
Következő állomásunk már Tata volt, ahol kettévált a csapat. A kisebbek először a tatai Geológiai Parkba látogattak el, míg a nagyobbak addig a közeli Kálvária-dombot mászták meg, hogy jutalmul egyszerre gyönyörködhessenek a látványban és élvezhessék a tízóraizás örömeit is a szabadban.
A régen kőfejtőként üzemelő parkban sok érdekességet tudhattunk meg a nagy tudású, fanyar humorú idegenvezetőtől. Például azt is, hogy sok pesti bérház kopott lépcsőjét a közeli Gerecsei-hegységből fejtették. A Gellért-hegyről sem gondoltuk volna eddig, hogy ez egy olyan sasbérc, aminek az a nagy sörnyitó van a tetején. A tűzkőfejtő gödör melletti sziklafülkében pedig, mely az ősember egykori „munkásszállásaként” szolgált, 17-féle élőlény csontjait, esetenként „cubákjait” találták meg.
A lábasfejűek családjába tartozó régen kihalt ammoniteseknek is láthatóak itt megkövesedett maradványaik. Ebből a különleges nemzetségből egyedül a nautilusok maradtak meg. Különleges vázszerkezetük a vízben való „közlekedést” biztosítja minden irányban Némó kapitány tengeralattjárójához hasonlóan testük rekeszeit képesek lezárni, vagy vízzel elárasztani.
A híres geológus, Lóczy Lajos malomkőasztalát is megcsodálhattuk. Ő fedezte fel először 1905-ben itt a krétaidőszaki rétegeket, törésvonalakt.
A Geológiai Parkban tett tanulságos séta után sokan vásároltak a parkvezető változatos kaktusz- és pozsgásgyűjteményéből, hogy egy kis „élő szuvenírrel” térhessenek haza.
Ezután ki-ki körbelátogatott osztályával a tó körül. Sokan fagyiztak, kihasználva talán az egyik utolsó verőfényes napot. A lakatokkal teleaggatott kapu láttán megbizonyosodhattunk, hogyha nem is az ablakba, de van, aki a kapuba teszi ki a szerelme megerősítését szolgáló lakatot.
Csak azt az egyet bántuk, hogy a rejtélyes Cseke-tavat megint nem sikerült megtalálnunk. Sebaj, legalább lesz miért visszalátogatnunk máskor is.
